3. Ragyogó sötétség

Sziasztok!

Meghoztam a várva vár fejezetet! :) Tudom, nem lett valami hosszú, de ha minden jól megy kedden jövök még egy fejezettel! :) Ezt a részt drága barátnőmnek, és egyben új bétámnak, Csillának ajánlanám! :)
Kellemes olvasást mindenkinek!
Ja, és olvassátok el az utóiratot! ;)

3. Ragyogó sötétség


A sikolyok és kiáltások lassan, de biztosan elhalkultak, a testemet kínzó fájdalom elmúlt, én pedig a tehetetlen sötétségben lebegtem tovább.
Tudtam, hogy valahol valakinek szüksége van rám, de itt, a fojtogató végtelenségben nem működött az agyam. Szörnyűbbnél szörnyűbb gondolatok és emlékek törtek be a szemem elé, és ordítani tudtam volna.
Fogalmam sem volt, mi történik velem, de annyiban biztos voltam, hogy nem a saját emlékeim gyötörnek.
Zokogva próbáltam összegömbölyödni, mikor egy alig kilencéves kisgyerek elvágott torokkal hevert előttem.
A vízió-szerű emlékek úgy ostromolták az elmémet, mintha azt akarták volna, hogy örökre beleégjen a tudatomba minden sötét kép, vérben ázott arc.
Már kezdtem elhagyni magam, és bele akartam esni a sötétségbe, mikor hirtelen vakítóan fehér fény vett körül. Nem a fejemben volt világosság, hanem a testem körül. Képtelenség volt nyitva tartanom a szemem, ezért inkább összeszorítottam.
Visszakaptam a saját gondolataimat, de nem tudtam mihez kezdeni velük. Olyan összevisszaság uralkodott bennem, hogy csak tompán érzékeltem a szilárd talajt a testem alatt.
Kérdések ezrei visszhangoztak a fejemben, amire nem tudtam a választ.
Erőt vettem magamon, hogy kinyissam a szemem, hátha a kérdéseim válaszra találnak.
Egy csodaszép, fehérhomokos tengerparton találtam magam egy erdő szélén. Káprázatosan szép volt a látvány, ahogy a ragyogó nap fénye a víz tükörsima felszínén táncolt. Rögtön megértettem, miért volt vakítóan fehér minden, mikor megérkeztem: a homok szinte szikrázott a testem körül.
Lassan felálltam, hogy jobban lássam a környezetem. A testemet súlytalannak éreztem, és mikor lepillantottam a lábamra, megdöbbenve láttam, hogy tényleg súlytalan vagyok.
Nem jártam, hanem siklottam a homokon. Csodálatos érzés volt. Úgy éreztem, akár a tengeren is járhatnék, ha kedvem tartaná.
De alig néhány lépés után egy kis faházikót pillantottam meg. Ahogy közelebb értem hozzá, kicsapódott az ajtó, és egy hosszú fehér lepedőbe bugyolált test viharzott ki rajta. Az ismeretlen megállt két vaskos fa között, és rám szegezte tekintetét.
Habozás nélkül odamentem hozzá, abban a reményben, hogy választ kapok néhány új kérdésemre.
Ekkor láttam csak, hogy a szeme fehérebb, mint a legtisztább hó, arcát derékig érő szintén hófehér haj és szakáll keretezi. Megdöbbentő látványt nyújtott. A megtestesült jóság jutott róla az eszembe.
Mikor elé értem, furcsa kényszertől vezérelve meghajoltam előtte. Nem tudtam, mi ütött belém, ezért zavartan felemeltem a fejem, és halkan, szinte suttogva megszólaltam:
- Jó napot!
- Szervusz, Lányom! - Olyan volt a hangja, mintha a sziget magjából szólna.
- Meg tudná mondani, hol vagyok? – érdeklődtem mély tisztelettel a hangomban.
- Hát még mindig nem jöttél rá? – kérdezett vissza.
- Sajnálom, de nem – feleltem elpirulva. Biztosan nagyon kézenfekvő lehet a megoldás – gondoltam.
- Igen, kedvesem. A megoldás kézenfekvő! Hisz álmodban oly sokszor jártál már itt; olyankor mindig rájöttél, hol vagy. – Válasza meghökkentett. Honnan tudja, hogy mit gondoltam az előbb? És miért mondja, hogy álmomban jártam már itt? Csak havas térségre emlékszem, és annak is legalább fél éve már!
- Emlékszel, minek hitted azt a havas térséget? – kérdezte az öreg szelíden.
- A Mennyországnak! – feleltem habozás nélkül.
- Még most sem tudod, hol vagy most? – kérdezte kedves mosollyal az arcán.
- A… Mennyországban? – kérdeztem vissza. – Akkor meghaltam? – A felismerés olyan erővel hatott rám, hogy úgy éreztem, menten összeesek.
- Igen, kedvesem a Mennyországban vagy, de nem haltál meg! Épp ellenkezőleg! Jobban élsz, mint eddig bármikor! Ha kitalálod, ki vagyok én, elmondom azt is miért vagy itt.
- Akkor maga nem lehet más, csak Isten – mondtam ki első gondolatomat, még mindig letaglózva a történtektől.
- Pontosan. Tehát, azért vagy itt… - kezdett bele, de én félbeszakítottam.
- Hogy lehet ez a hely is Mennyország és az is, ahol álmomban jártam?
- Nem változnak-e az évszakok a Földön? Ha igen, akkor miért ne történnének változások itt fent is? – felelt kérdéssel a kérdésemre töretlen mosollyal.
- Igen, elég kézenfekvő… Elnézést, folytatná? – tértem vissza ahhoz a témához, amit elkezdett.
- Hát persze! Szóval, azért vagy itt, mert különleges terveim vannak Veled!
- Miért pont velem? – szóltam közbe újfent.
- Mert sokkal okosabb és nyitottabb vagy, mint a legtöbb ember. Ebben az ügyben pedig, a nyitottság az egyik legfontosabb tényező!
- Értem. És mi a dolgom?
- Idővel azt is megtudod majd! De most meg kell tudnod, mi az igazi szenvedés, hogy később tested-lelked átadd a hitnek és nekem. Nem most találkoztunk utoljára! A későbbiekben elmondom majd, miért jöttél a világra!
- Miért csak a későbbiekben?
- Azért, mert ha most elmondanám, és visszaküldenélek az élők közé, azt hinnéd, megbolondultál. Hidd el, ezt a találkozást sem lesz könnyű feldolgoznod! Most pedig, menj! Várnak Rád az élők között!
Szavait végtelenül erős fájdalom követte.
Valahol a távolban hallottam Rina riadt hangját. Tudtam, hogy még mindig a tornateremben vagyok, de már valószínűleg megérkeztek a mentősök, mert már nem a kemény padlón hanem puha matracon feküdtem.
Mikor megcsapott az émelyítően meleg levegő, tudtam, hamarosan a kórházban leszek, az orvosok gyógyító keze alatt.


u.i.: Játék!!! Bővebb információ itt!

Puszi
Lina <3

Fontos!

A TÖRTÉNETEIM ÉS A BLOGOLÁS SORSÁRÓL SZÓLÓ SZAVAZÁST INDÍTOTTAM A FŐBLOGON. KÉREK MINDENKIT, AKINEK CSAK EGY KICSIT IS FONTOS LEGALÁBB AZ EGYIK TÖRTÉNETEM, ÉS TALÁN ÉN IS, AZ SZAVAZZON!

Alblog

Sziasztok!

Csak gondoltam szólok, hogy elkészítettem az alblogot... Kukkantsatok be! :)
A bennert az oldalsávban találhatjátok.

Puszi
Lina ♥

Szavazás - főblog

Sziasztok!

Kitettem a szavazást az alblogokkal kapcsolatban a főblogra. Igyekezzetek szavazni, hisz csak két napotok van! :)
És infó a frissről! :)

Puszi
Lina

2. A Sors keze

2. A Sors keze

Az angol és a fizika kínzó lassúsággal telt el.

Mrs. Liz, az angoltanárnő megkért, hogy segítsek az egyik osztálytársamnak -, aki meglehetősen keveset tud a nyelvtanról -. Tekintve, hogy nem volt érdekem, hogy rosszul írja meg a vizsgadolgozatot, elvállaltam, de az egész óra szenvedés volt. A helyesírása kész katasztrófa, míg az olvasókészsége sem egy másodikos gimnazistához méltó.

A fizikatanár, Mr. Miller -, aki mellesleg a biológia tanárnő férje – olyan feladatot adott, amit már vagy százszor megcsináltunk mindannyian. Ebből kifolyólag mindenki végzett húsz perc alatt, és az óra többi része unalmasan telt.

Ezekben a pillanatokban sajnáltam a legjobban, hogy csak matekra, tornára és pszichológiára járok együtt Linával és Rinával. Ha ők velem lettek volna, a maradék huszonöt perc pillanatoknak tűnt volna.

De legnagyobb meglepetésemre, mégsem múlt olyan lassan az idő, mint ahogy elképzeltem.

A gondolataimban felötlött az első találkozásom az ikrekkel.

Mint minden első éves, én is izgatottan és kicsit félve indultam el szeptember elsején a gimnázium felé.

Minden elemista osztálytársam valahova máshova iratkozott, így egyedül voltam.

Bementem a kapun, és rögtön az „Információ” jelzéssel ellátott pult felé siettem. Ott elkaptam az órarendem, amihez mellékelték az iskola térképét is, hogy könnyebben tudjak eligazodni.

Mikor nagy nehezen megtaláltam a hatos jelzésű termet, félve léptem be.

Mindenki legalább olyan megszeppentnek tűnt, mint én voltam, kivéve két lányt, akik jobban hasonlítottak egymásra, mint két tojás. Ők halkan nevetgéltek a félős arcokon. Mikor beléptem elhallgattak, és jól szemügyre vettek.

Néhány másodperc után összenéztek, bólintottak és elindultak felém. Fogalmam sem volt, hogy mit akarhatnak tőlem, de kíváncsiságomnak engedve, megvártam, míg elém érnek.

- Szia! Én Lina vagyok – mutatkozott be egyikük.

- Én pedig Rina – mondta a másik. – Téged, hogy hívnak? – kérdezett rá, miután nem szólaltam meg.

- Oh, bocsánat! Én Sophi vagyok – nyújtottam kezet mindkettőjüknek, mire csak összenevettek, és arcon csókoltak.

- Látjuk, hogy te vagy a legbátortalanabb az osztályban, ezért szeretnénk, ha velünk ülnél! – magyarázta Lina értetlen arcomat látva. – Van még egy hely…

- Ez nagyon kedves tőletek! Köszönöm! – Ahogy kimondtam, belém karoltak és elkezdtek húzni az asztal felé.

Néhány pillanat alatt feloldódtam, és úgy beszélgettünk, mintha ezer éve ismernénk egymást.

Attól a pillanattól vagyunk barátok.

Ez a gondolat megmosolyogtatott.

Az óra végét jelző csengetés annyira megijesztett, hogy felugrottam a székről. Mivel mindenki azonnal elkezdett pakolászni nem látta senki ijedt ugrásom, aminek nagyon hálás voltam.

Gyorsan összeszedtem a cuccaimat, és elindultam kémiára.

Erre az órára közösen jártunk Billyvel – egymás mellett ültünk. Elhatároztam, hogy most fogom közölni vele a játékszabályokat a korrepetálásra vonatkozólag.

Nem tartott sokáig odaérnem, hisz csak két tantermet kellett magam mögött hagynom.

Én voltam az első, aki belépett, gyorsan kipakoltam és vártam. Az agyamban a gondolatok egymást hajkurászták. Néha még mindig a barátaim megismerésénél voltam, néha pedig azt terveztem el, mit fogok mondani Billynek.

Mikor megláttam padtársamat az ajtóban, rögtön hivatalos arcot erőltettem magamra, hogy még véletlenül se kezdjen el poénkodni.

Lassan odasétált asztalunkhoz, kipakolta a holmiját és mikor leült, komoly arccal felém fordult.

- Mi nyomja az iskola leggyönyörűbb, legtökéletesebb és legaranyosabb lányának a szívét? – kérdezte nyálas hangon.

- Tisztázni szeretnék néhány dolgot a korrepetálással kapcsolatban… - kezdtem bele.

- Hallgatlak! – élénkült fel a kedve.

- Nem azért vállaltam el, mert akarok tőled valamit, hanem azért, hogy ne bukj meg! És amint bepróbálkozol nálam - egy hízelgő szó, vagy egy gyengéd érintés - repülsz! Attól a pillanattól kezdve nem fog érdekelni, hogy találkozunk-e harmadikban vagy sem! Világos?

- Világos! – felelte kelletlen hangon. Sütött róla, hogy nem erre számított. – Nem érek hozzád egy ujjal sem, ha ezt akarod!

- Rendben, akkor ezt megbeszéltük! – mosolyodtam el. Billy továbbra is fanyar képet vágott, de nem nagyon törődtem vele. – Hogy telt a mai napod?

- Eddig egészen jól… De hát majdcsak kibírom valahogy… - fintorgott tovább.

- Igen, szerintem is – mosolyogtam rá.

Ekkor belépett a tanár, és elkezdődött az óra.

Páros munka volt… Egy kísérletet kellett elvégezni. Nem volt nagy durranás, de azért élveztem.

Csengetés után visszavittem a tanárnak a felszerelést, amit kaptunk, majd összepakoltam a holmimat és elindultam a szekrényem felé, hogy megszabaduljak a terhemtől.

Már a fordulóban megpillantottam két barátnőmet, akik izgatottan vártak rám a szekrényem előtt.

Gyorsan odamentem hozzájuk, és megkérdeztem:

- Na, mi történt, csajok?

- Az egész iskola arról beszél, hogy kiosztottad Billyt… - jött a válasz Rinától.

- Pedig csak az óra elején beszéltem vele… - füstölögtem. – Hogy lehetnek ilyen pletykásak az emberek?

- A népszerűségnek ára van – jegyezte meg Lina.

- És mindketten a suli sztárjai vagytok – fűzte hozzá Rina.

- Oké, de akkor is! – Én ez nem hiszem!

- Nyugodj bele, szívem! – vigasztalt Lina. – De azért kíváncsiak vagyunk, mi történt…

- Semmi! Elmondtam, hogy amint közeledni próbál felém a korrepetálás alatt, nem segítek neki tovább.

- És? – várta a folytatást Rina.

- Nincs és! Ennyi! – azzal beraktam a könyveimet a szekrénybe, becsaptam az ajtót és megindultam a tornaterem felé.

- Most mi bajod? – szaladtak utánam.

- Csak rohadtul elegem van abból, hogy egész évben én vagyok a téma! Tudod… Sophi így, Sophi úgy… Már nem bírom! – fakadtam ki megtorpanva.

- Jól van, kicsim, nyugodj meg! Nem kell így felhúznod magad! – nyugtatott Rina.

- Én igyekszem, de most már sok!

- Még csak egy hét! Utána nyugi lesz! – bíztatott Lina.

- Remélem is!

- Biztosan! De most menjünk, mert elkésünk! – kezdtek el húzni, én pedig hagytam magam…

Fél órával később már azt néztük, ahogy Ms. Will megmutatja, mit kell csinálni a gerendán.

Nem tűnk túl nehéznek, így nem is féltem tőle.

Rina és Lina könnyedén végigcsinálták a gyakorlatot, miközben én fél szemmel a fiúkat néztem, ahogy háromszor egymás után átfordultak a gyűrűn.

A mögöttem álló lány megbökött, hogy rajtam a sor.

Odaálltam a gerenda elé, felmásztam rá, és elindultam.

Semmi félelem nem volt bennem. Az ugrás simán ment, ahogy a mérleg és a forgás is. Magabiztosan indultam neki a cigánykeréknek, de a kezem megcsúszott. Pillanatok alatt kétszeresére nőtt az adrenalin-szintem, a vér száguldott az ereimben, miközben a félelem hatalmas erővel tört rám. A fejem akkorát koppant, hogy a tornaterem visszhangzott bele, hátamat megütöttem a gerendában, aztán arccal előre a padlóra zuhantam.

A fejem majd’ széthasadt, a gerincembe nyilalló fájdalom elviselhetetlen volt. Éreztem, hogy az orrom is vérzik, mégsem tudtam megmozdulni.

Valahol a távolban sikítozó embereket hallottam, majd Ms. Will kezdett el beszélni hozzám, de felelni nem tudtam.

Csak feküdtem ott, mint egy rongybaba, és közben peregtek az arcomon a könnyek, kis tócsát alakítva alattam a belőlem szivárgó vérrel együtt.

Főblog :)

Sziasztok!

Csak értesíteni szeretnélek titeket, hogy szavazás és infó van a főblogon! :) Az oldalsávban megtaláljátok a bennert, amivel odataláltok! :)

Puszi
Lina ♥

Főblog

Sziasztok! Jelenteném, hogy készítettem egy főblogot. Oda fogom kiírni a frissek pontos időpontját, és onnan is el tudtok majd találni az aloldalakhoz (ha megszavazzátok őket).
Katt a képre! :)

Puszi
Lina

u.i.: fent a teljes első fejezet! :)