Fontos!

A TÖRTÉNETEIM ÉS A BLOGOLÁS SORSÁRÓL SZÓLÓ SZAVAZÁST INDÍTOTTAM A FŐBLOGON. KÉREK MINDENKIT, AKINEK CSAK EGY KICSIT IS FONTOS LEGALÁBB AZ EGYIK TÖRTÉNETEM, ÉS TALÁN ÉN IS, AZ SZAVAZZON!

Alblog

Sziasztok!

Csak gondoltam szólok, hogy elkészítettem az alblogot... Kukkantsatok be! :)
A bennert az oldalsávban találhatjátok.

Puszi
Lina ♥

Szavazás - főblog

Sziasztok!

Kitettem a szavazást az alblogokkal kapcsolatban a főblogra. Igyekezzetek szavazni, hisz csak két napotok van! :)
És infó a frissről! :)

Puszi
Lina

2. A Sors keze

2. A Sors keze

Az angol és a fizika kínzó lassúsággal telt el.

Mrs. Liz, az angoltanárnő megkért, hogy segítsek az egyik osztálytársamnak -, aki meglehetősen keveset tud a nyelvtanról -. Tekintve, hogy nem volt érdekem, hogy rosszul írja meg a vizsgadolgozatot, elvállaltam, de az egész óra szenvedés volt. A helyesírása kész katasztrófa, míg az olvasókészsége sem egy másodikos gimnazistához méltó.

A fizikatanár, Mr. Miller -, aki mellesleg a biológia tanárnő férje – olyan feladatot adott, amit már vagy százszor megcsináltunk mindannyian. Ebből kifolyólag mindenki végzett húsz perc alatt, és az óra többi része unalmasan telt.

Ezekben a pillanatokban sajnáltam a legjobban, hogy csak matekra, tornára és pszichológiára járok együtt Linával és Rinával. Ha ők velem lettek volna, a maradék huszonöt perc pillanatoknak tűnt volna.

De legnagyobb meglepetésemre, mégsem múlt olyan lassan az idő, mint ahogy elképzeltem.

A gondolataimban felötlött az első találkozásom az ikrekkel.

Mint minden első éves, én is izgatottan és kicsit félve indultam el szeptember elsején a gimnázium felé.

Minden elemista osztálytársam valahova máshova iratkozott, így egyedül voltam.

Bementem a kapun, és rögtön az „Információ” jelzéssel ellátott pult felé siettem. Ott elkaptam az órarendem, amihez mellékelték az iskola térképét is, hogy könnyebben tudjak eligazodni.

Mikor nagy nehezen megtaláltam a hatos jelzésű termet, félve léptem be.

Mindenki legalább olyan megszeppentnek tűnt, mint én voltam, kivéve két lányt, akik jobban hasonlítottak egymásra, mint két tojás. Ők halkan nevetgéltek a félős arcokon. Mikor beléptem elhallgattak, és jól szemügyre vettek.

Néhány másodperc után összenéztek, bólintottak és elindultak felém. Fogalmam sem volt, hogy mit akarhatnak tőlem, de kíváncsiságomnak engedve, megvártam, míg elém érnek.

- Szia! Én Lina vagyok – mutatkozott be egyikük.

- Én pedig Rina – mondta a másik. – Téged, hogy hívnak? – kérdezett rá, miután nem szólaltam meg.

- Oh, bocsánat! Én Sophi vagyok – nyújtottam kezet mindkettőjüknek, mire csak összenevettek, és arcon csókoltak.

- Látjuk, hogy te vagy a legbátortalanabb az osztályban, ezért szeretnénk, ha velünk ülnél! – magyarázta Lina értetlen arcomat látva. – Van még egy hely…

- Ez nagyon kedves tőletek! Köszönöm! – Ahogy kimondtam, belém karoltak és elkezdtek húzni az asztal felé.

Néhány pillanat alatt feloldódtam, és úgy beszélgettünk, mintha ezer éve ismernénk egymást.

Attól a pillanattól vagyunk barátok.

Ez a gondolat megmosolyogtatott.

Az óra végét jelző csengetés annyira megijesztett, hogy felugrottam a székről. Mivel mindenki azonnal elkezdett pakolászni nem látta senki ijedt ugrásom, aminek nagyon hálás voltam.

Gyorsan összeszedtem a cuccaimat, és elindultam kémiára.

Erre az órára közösen jártunk Billyvel – egymás mellett ültünk. Elhatároztam, hogy most fogom közölni vele a játékszabályokat a korrepetálásra vonatkozólag.

Nem tartott sokáig odaérnem, hisz csak két tantermet kellett magam mögött hagynom.

Én voltam az első, aki belépett, gyorsan kipakoltam és vártam. Az agyamban a gondolatok egymást hajkurászták. Néha még mindig a barátaim megismerésénél voltam, néha pedig azt terveztem el, mit fogok mondani Billynek.

Mikor megláttam padtársamat az ajtóban, rögtön hivatalos arcot erőltettem magamra, hogy még véletlenül se kezdjen el poénkodni.

Lassan odasétált asztalunkhoz, kipakolta a holmiját és mikor leült, komoly arccal felém fordult.

- Mi nyomja az iskola leggyönyörűbb, legtökéletesebb és legaranyosabb lányának a szívét? – kérdezte nyálas hangon.

- Tisztázni szeretnék néhány dolgot a korrepetálással kapcsolatban… - kezdtem bele.

- Hallgatlak! – élénkült fel a kedve.

- Nem azért vállaltam el, mert akarok tőled valamit, hanem azért, hogy ne bukj meg! És amint bepróbálkozol nálam - egy hízelgő szó, vagy egy gyengéd érintés - repülsz! Attól a pillanattól kezdve nem fog érdekelni, hogy találkozunk-e harmadikban vagy sem! Világos?

- Világos! – felelte kelletlen hangon. Sütött róla, hogy nem erre számított. – Nem érek hozzád egy ujjal sem, ha ezt akarod!

- Rendben, akkor ezt megbeszéltük! – mosolyodtam el. Billy továbbra is fanyar képet vágott, de nem nagyon törődtem vele. – Hogy telt a mai napod?

- Eddig egészen jól… De hát majdcsak kibírom valahogy… - fintorgott tovább.

- Igen, szerintem is – mosolyogtam rá.

Ekkor belépett a tanár, és elkezdődött az óra.

Páros munka volt… Egy kísérletet kellett elvégezni. Nem volt nagy durranás, de azért élveztem.

Csengetés után visszavittem a tanárnak a felszerelést, amit kaptunk, majd összepakoltam a holmimat és elindultam a szekrényem felé, hogy megszabaduljak a terhemtől.

Már a fordulóban megpillantottam két barátnőmet, akik izgatottan vártak rám a szekrényem előtt.

Gyorsan odamentem hozzájuk, és megkérdeztem:

- Na, mi történt, csajok?

- Az egész iskola arról beszél, hogy kiosztottad Billyt… - jött a válasz Rinától.

- Pedig csak az óra elején beszéltem vele… - füstölögtem. – Hogy lehetnek ilyen pletykásak az emberek?

- A népszerűségnek ára van – jegyezte meg Lina.

- És mindketten a suli sztárjai vagytok – fűzte hozzá Rina.

- Oké, de akkor is! – Én ez nem hiszem!

- Nyugodj bele, szívem! – vigasztalt Lina. – De azért kíváncsiak vagyunk, mi történt…

- Semmi! Elmondtam, hogy amint közeledni próbál felém a korrepetálás alatt, nem segítek neki tovább.

- És? – várta a folytatást Rina.

- Nincs és! Ennyi! – azzal beraktam a könyveimet a szekrénybe, becsaptam az ajtót és megindultam a tornaterem felé.

- Most mi bajod? – szaladtak utánam.

- Csak rohadtul elegem van abból, hogy egész évben én vagyok a téma! Tudod… Sophi így, Sophi úgy… Már nem bírom! – fakadtam ki megtorpanva.

- Jól van, kicsim, nyugodj meg! Nem kell így felhúznod magad! – nyugtatott Rina.

- Én igyekszem, de most már sok!

- Még csak egy hét! Utána nyugi lesz! – bíztatott Lina.

- Remélem is!

- Biztosan! De most menjünk, mert elkésünk! – kezdtek el húzni, én pedig hagytam magam…

Fél órával később már azt néztük, ahogy Ms. Will megmutatja, mit kell csinálni a gerendán.

Nem tűnk túl nehéznek, így nem is féltem tőle.

Rina és Lina könnyedén végigcsinálták a gyakorlatot, miközben én fél szemmel a fiúkat néztem, ahogy háromszor egymás után átfordultak a gyűrűn.

A mögöttem álló lány megbökött, hogy rajtam a sor.

Odaálltam a gerenda elé, felmásztam rá, és elindultam.

Semmi félelem nem volt bennem. Az ugrás simán ment, ahogy a mérleg és a forgás is. Magabiztosan indultam neki a cigánykeréknek, de a kezem megcsúszott. Pillanatok alatt kétszeresére nőtt az adrenalin-szintem, a vér száguldott az ereimben, miközben a félelem hatalmas erővel tört rám. A fejem akkorát koppant, hogy a tornaterem visszhangzott bele, hátamat megütöttem a gerendában, aztán arccal előre a padlóra zuhantam.

A fejem majd’ széthasadt, a gerincembe nyilalló fájdalom elviselhetetlen volt. Éreztem, hogy az orrom is vérzik, mégsem tudtam megmozdulni.

Valahol a távolban sikítozó embereket hallottam, majd Ms. Will kezdett el beszélni hozzám, de felelni nem tudtam.

Csak feküdtem ott, mint egy rongybaba, és közben peregtek az arcomon a könnyek, kis tócsát alakítva alattam a belőlem szivárgó vérrel együtt.

Főblog :)

Sziasztok!

Csak értesíteni szeretnélek titeket, hogy szavazás és infó van a főblogon! :) Az oldalsávban megtaláljátok a bennert, amivel odataláltok! :)

Puszi
Lina ♥