1. Minden rendben - Első rész

1. Minden rendben

FRISSÍTVE!!!

Fent a teljes fejezet! :)

„Kedves Lana!

Az én nevem Sophi Lane. Tizenhét éves vagyok, Los Angelesben élek. Van egy nőverem, Leila és egy bátyám, Damen.

Idén harmadikos vagyok az itteni gimiben.

Örömmel ismerkednék meg veled! Azonban lenne egy kérdésem: hogy találtál rám?

Várom válaszod!

Sophi”

Tegnap késő este, mikor megnéztem a leveleimet, ezt találtam:

„Kedves Idegen!

A nevem Lana James. Tizenhat vagyok, a szünet kezdetével Forksba költözöm. Jelenleg New Yorkban élek. Van egy bátyám, Dorian. Imádok táncolni, és ismerkedni.

Volna kedved megismerni engem?

Izgatottan várom válaszod:

Lana”

Meglepődtem, mikor olvastam, de ugyan miért ne válaszoltam volna?! Kedves lánynak tűnik, és igaz, ami igaz, én is szeretek ismerkedni.

Ilyen gondolatokkal indultam reggel az iskolába.

Alig vártam már, hogy ismét találkozhassak a barátimmal. Számomra az iskola nem börtön volt, hanem egy olyan hely, ami tele van lehetőségekkel, és barátokkal. Minden nap mosolyogva léptem be a kapunk, és csodálkozva néztem azokat, akik olyan arcot vágtak, mintha a pokol tornácára kellene belépniük.

Ma is, mint minden nap, az ikrekhez mentem először.

Imádom Őket, immár tizenegy éve.

- Helló, Sophi! Ma is vidám vagy, mint mindig! – jött oda hozzám Rina, hogy megöleljen.

- Rina, Sophi soha sem szomorú! Hozzászokhatnál már! – Lina mosolyogva nyomott két puszit az arcomra.

- Igazad van, drágám! Én soha nem vagyok szomorú! – vigyorogtam tovább. – De miért is lennék az? Megvan mindenem, amire csak ember vágyhat!

- Kivéve egy dögös pasit! – mondták egyszerre.

- Ez igaz, de most így tökéletes minden!

- Hát, tökéletes vagy nem, azért egy jóképű pasi, aki lesi minden kívánságod, mindig jól jön!

- Nem vagyok rabszolgahajcsár, Rina! Nem kell, hogy minden kívánságom teljesítse! Csak szeressen!

- Ó, milyen romantikus vagy! – gúnyolódott.

- Ez van, ha nem tetszik, ne gyere a közelembe! – vontam vállat nemtörődömül, de belül kacagtam.

- Az nem, bírnám ki! – Vágta rá sebesen, majd belém karolt, én pedig Linába, és elindultunk az első óránkra.

Mr. Dean, a matematika tanár volt az egyik legkedvesebb, de egyben a legszigorúbb is a tanítóink közül. Én, személy szerint ezt egyáltalán nem bántam, hisz terveim szerint a futás mellett könyvelőként szerettem volna elhelyezkedni a későbbiekben.

Minden nap szigorúan átnézte a házi feladatot, és büntetést adott minden diáknak, aki elmulasztotta megcsinálni.

Ma is minden ugyan úgy zajlott, mint máskor.

Beléptünk a terembe. Míg Lina és Rina elfoglalták helyüket én megálltam az ajtóban és végignéztem az osztályon. Mindenki beszélgetett, nevetgélt. A lányok megosztották egymással a legfrissebb pletykákat, a fiúk pedig a hétvégi focimeccset vitatták meg.

Érdekes látvány volt.

Mikor meghallottam a léptek zaját az ajtó mögül, én is elfoglaltam a helyemet Abby mellett.

Abby volt az egész iskola legmegátalkodottabb boszorkánya! Minden idejét annak szentelte, hogy pokollá tegye az iskolai életemet. Volt, hogy lejáratott a tanárok előtt, elgáncsolt a menzán vagy épp a családomat szidta. De rám mindez nem hatott. A tanárok egy idő után rájöttek, hogy Abby csak irigy, ezért hord össze rólam mindent. A menzás baleseteket megtanultam kikerülni, a családomra tett megjegyzései pedig leperegtek rólam. Így aztán, csak hiába vesztegette az idejét.

Amint bejött Mr. Dean az osztály elcsendesedett, és kezdetét vette az óra.

Negyvenöt perc elteltével, mikor Rina és Lina társaságában elhagytam a termet olyan boldog voltam, mint még soha!

Az én dolgozatom volt a legjobb az osztályban! A tanár úr megdicsért, és azt csinálhattam az órán, amit csak akartam, amíg a többiek javítottak. Abby mindvégig gyilkos pillantásokat vetett rám, de én csak a következő órára feladott házi feladat elkészítésével foglalkoztam.

Talán azt hiszitek, stréber vagyok, de ezt cáfolom! Csak igyekszem minél előbb megcsinálni a kötelezettségeimet – ezek közé tartozik a házi feladat is -, hogy később több szabadidőm legyen.

- Gratulálok! Azt hiszem Te befejezted idénre a matektanulást! – mondta Lina örömmel a hangjában.

- Igazad van, nővérkém! – lelkendezett Rina is.

A két iker szinte mindenben egyetértettek. Többek között ezért is szerettem őket annyira.

- Mi a következő órád, Sophi? – jött a kérdés Linától.

- Biológia, de már igazán megjegyezhetted volna! – feleltem enyhén gúnyos hanggal.

- Jól van, jól van! Te is tudod, hogy milyen lyukas az agyam – nevetett.

- Igen tudom! – értettem egyet vele. – Nektek fizikátok lesz, ugye?

- Igen – felelték kórusban.

- Akkor a menzán találkozunk!

Azzal sarkon fordultam és elsiettem a biológia tanterem felé.

Mrs. Miller a mai órára tervezte a vércsoport-meghatározást, tekintve, hogy szerdán önkéntes véradás lesz a közkórházban.

Így az óra végére, a terem szinte teljesen kiürült. Elég kevés olyan emberrel jártam együtt biológiára, akik bírták a vért…

Szerencsére nekem semmi bajom nem volt, így megtudhattam, hogy nullás vércsoportú vagyok.

Örültem, hogy ilyen vércsoportom van, mert a véremet minden ember megkaphatja, viszont peches voltam, mivel én csak nullás vércsoportú embertől kaphattam.

Óra vége előtt, mikor már csak öten voltunk a teremben – a húsz főből -, a tanárnő megdicsért, mert én voltam az egyedüli lány, aki kibírta, és egyben az egyedüli diák is, aki mindent az utasítások szerint csinált.

Jól esett a dicséret, de így, az év végére kezdtem egy kicsit belefáradni a folytonos „magasztalásba”. Igaz, jól esett tudni, hogy az iskola legjobb diákja vagyok, de azért néha sok volt.

Szerencsére barátokból sem szenvedtem hiányt. Senki sem tartott strébernek – Abbyn és Linán kívül -, mindenki megértette, miért tanulok.

Mivel a családomnak nem igazán volt pénze, mindent meg kellett tennem, hogy az egyetemre ösztöndíjjal kerüljek be. Ráadásul én nem azt vallottam, hogy ha minél rosszabbak a jegyeid, ha minél hülyébbnek mutatod magad, és ha az iskola fele már megkapott, te leszel a menő csaj. Én mindezek nélkül is elértem ezt. És büszke is vagyok rá!

Gondolataimból a csengő éles hangja riasztott fel.

Gyorsan összeszedtem a tankönyveimet, és elindultam a szekrényem felé, hogy betegyem a felesleges-, és kivegyem a szükséges dolgokat.

Aztán megindultam a menza felé.

Lina és Rina már ott ültek a szokásos asztalunknál. Előttük egy tálca telerakodva mindenféle zsíros és hizlaló étellel.

Megcsóváltam a fejem, mire elfintorodtak.

Beálltam a sorba, hogy megvegyem a mai napi joghurt-adagomat.

Mivel mindenki tudta, hogy nem válogatok sokáig, előre engedtek, így hamarosan már barátnőim fecsegését hallgattam.

- Mesélj valamit, Sophi! – kérleltek kórusban.

- Mit? – kérdeztem, miközben kinyitottam a joghurtot.

- Akármit! Nagyon jól tudjuk, hogy nem mondasz el nekünk mindent! – mondta Rina.

- Ezt most mire véljem?

- Jaj, nehogy azt hidd, hogy azzal vádolunk, nem bízol meg bennünk eléggé, csak tudjuk, hogy néha kimennek a dolgok a fejedből, ezért elfelejtesz közölni velünk ezt-azt – mentegetőzött Lina.

- Na, bökjétek már ki, mire gondoltok! Mit hallottatok már megint? – forgattam a szemem.

- Hát… Hallottuk, hogy a pótvizsgára korrepetálni fogod Billy Larsont… - nézett rám jelentőségteljesen Rina.

- Igen, és? – kérdeztem.

- És? Mi az, hogy és? A suli legszexibb pasijával fogsz tanulni, azért, hogy átmenjen matekból… - kezdett heveskedni.

- Igen, tudom. De ti is nagyon jól tudjátok, hogy engem nem érdekel Billy! Csak tanulni fogunk, és abban a pillanatban repülni fog, ahogy megérzem, hogy hátsó szándékai vannak!

Erre sajnálkozó „ó” volt a válasz.

Hiába szeretem őket, azért néha az idegeimre mennek.

Szerencsémre leszálltak erről a témáról, így a szünet további részében azt hallgattam, hogy milyen programokat szerveznek délutánra.

Én többnyire csak a fejemet csóváltam. Ők sem tartoztak az iskola él-tanulói közé, tekintve, hogy a délutánokat vásárlással vagy mozizással töltötték tanulás helyett.

Mikor már csak öt perc volt a szünetből, felálltam és elköszöntem tőlük, mert a következő órám – angol – az iskola másik felében volt.

Kifelé menet megpillantottam Billyt, aki kaján vigyorral ajándékozott meg.

Rájöttem, hogy valószínűleg vannak hátsó szándékai, és a korrepetálás nem fog sokáig tartani. De azért tisztizni fogom vele a szabályokat, és hátha megúszom tapizás nélkül…